• Újjászületik az egykori lóvasút-végállomás épülete
  • Díjazták a legjobb normafai pavilonterveket
  • Elkészült a Normafa rehabilitációjának első üteme
  • Együttműködési megállapodás a BKK-val
  • Új irányjelző táblák a Normafánál

Zugligeti helytörténeti séta

 

Milyen szerepe volt Döbrentei Gábornak a Zugliget név megváltoztatásában? Miért hosszabbították meg a lóvasutat? Mikor lett a Libegő alatti villamos-végállomásból kemping? Sok más mellett ezekre a kérdésekre is válaszokat kaptak a márciusi helytörténeti séta résztvevői, akik a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény jóvoltából ezúttal Zugliget históriájával ismerkedhettek meg.

 

 

A tapasztalatok szerint a helytörténeti sétákra elsősorban felnőttek jelentkeznek, ezért is döntött úgy a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteményt vezető Balázs Attila, hogy a Zugliget különlegességeit bemutató márciusi találkozó előtt egy nappal külön kvízt szerveznek a Zugligeti Általános Iskolába járó gyerekeknek. Először levetítettek egy Zugligetről szóló ismeretterjesztő filmet, majd a látottak alapján tettek fel kérdéseket a diákoknak.

A másnapi helytörténeti sétán már a helyszínen elevenedtek meg a Zugligettel kapcsolatos történetek. Földváry Gergely történész elsőként a lóvasútról beszélt, és elmondta, hogy a vonalra már 1852-ben megvolt az engedély, ennek ellenére még hosszú évekig csak gyalog, konflissal vagy omnibusszal lehetett megközelíteni a városból Zugligetet. Pedig sokan jártak a környékbeli vendéglőkbe, köztük olyan hírességek is, mint Kossuth, vagy Vörösmarty.

Ezért volt nagy jelentősége annak, hogy 1868. június 30-án elindulhatott a kötöttpályás lóvasút a Lánchíd budai hídfőjétől. Ekkor épült meg a Zugligeti úti végállomás, amely a Hegyvidéki Önkormányzat jóvoltából jelenleg éppen műemléki felújítás alatt áll, a tervek szerint még az idén oda költözik a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény.

Egészen 1896-ig lovak húzták az akár 50 embert is szállító kocsikat, majd megtörtént a villamosítás, és attól kezdve az 58-as és a 81-es villamossal lehetett a Zugligetbe utazni. 1903-ban meghosszabbították a vonalat a mai Niche Campingig, aminek részben egy tragédia volt az oka: a végállomáson álló villamos fékét valaki kioldotta, a szerelvény megindult a lejtőn, és felgyorsulva kisiklott a mai remiz közelében. A balesetben többen meghaltak.

Az új végállomás már lényegesen biztonságosabb volt, hiszen a sík területen nem kellett attól tartani, hogy a jármű véletlenül elszabadul. A járatot 1977-ben „ideiglenesen” megszüntették (a mai napig nem jár), a Zugligeti úti épületben előbb távirda, majd posta működött, később lakásokat alakítottak ki benne.

Talán még kalandosabb a története a Zugligeti út 73. alatti villának, amelyet 1891-ben építtetett Fürst Mór. Ötven évvel később a Ferences Szegénygondozó Nővérek vették meg az épületet, a háborús ostrom idején katonákat szállásoltak el benne, a földszintet pedig istállóvá alakították át. A szocializmus idején leánykollégium működött ott, és a rendszerváltás után a rend ugyan visszakapta az épületet, azonban létszámhiány miatt átadta a Chemin Neuf közösségnek.

A helytörténeti séta résztvevői felkapaszkodtak egészen a Tündér-szikláig. Menet közben kiderült, hogy az 1970-ben átadott Libegő Magyarország egyetlen személyszállításra használt drótkötélpályája, a nevére kiírt pályázatra közel tízezer javaslat érkezett. A közelben található a többi között a Remetefej-szikla, az 1800-es évek elején már üzemelő egykori Remete kocsma épülete, valamint a Remete út 18. alatti Révész Margit Gyógypedagógiai Gyermekszanatórium.

Ez utóbbiban a háború idején zsidó gyerekeket bújtattak. Az államosítást követően KISZ-es politikai iskolát, később szükséglakásokat alakítottak ki a villában, amelyet 1898-ban lebontottak. Visszaépítése jelenleg is folyamatban van, a veranda kovácsoltvas oszlopai az eredeti épületből származnak – az építészeti emléket Salamin András őrizte meg.

A remete név a 383 méter magas Tündér-szikla történetében is megjelenik: a magaslatot eredetileg Himmelnek, azaz Mennynek hívták, de említették Remete-sziklaként és az ottani Szent Antal-szobor után Antal-sziklaként is. Döbrentei Gábor 1847-es úgynevezett „dűlőkeresztelőjén” kapta a végső nevét.

Hasonló névváltozásokon ment keresztül Zugliget, amelyet a középkorban szinte teljes egészében erdő borított. Szívesen vadászott arrafelé Mátyás király, hozzá kapcsolódik a Hunyad-orom, a Fácános-kert és a Szép Juhászné elnevezés.

Mivel a területen rengeteg vaddisznó élt, németül Sauwinkelnek (Disznózugnak) hívták, ebből lett az s betű elhagyásával Auwinkel, aminek magyar megfelelője a Ligetzug. Később Szigliget mintájára létrejött Zugliget, ez viszont nem nyerte el Döbrentei Gábor tetszését, ezért a már említett „dűlőkeresztelőn” a költő és névmagyarító a városrésznek, rezesbanda kíséretében, a Virányos nevet adta.

A Tündér-szikla tövétől már lefelé vezetett az út. A Niche Campingben Kérész Gyula elmondta, hogy a bezárt villamosvonal Libegő alatti végállomását az 1980-as évek közepén alakították kempinggé. Két villamoskocsi ma is látható a bejáratnál, az épületben házias ételeket kínáló kisvendéglő üzemel.

A séta résztvevői elmentek a Szarvas Gábor úti Laszlovszky-majorhoz is (az ehhez tartozó szőlő a Hunyad-oromtól egészen a mai Szent János Kórházig húzódott), amely 1999-től a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tulajdona. A hangulatos és tartalmas túra az idén 100 esztendős zugligeti Szent Család-plébániatemplomban zárult, ahol Kelet-Európa legnagyobb mozaikalkotását is megtekinthették az érdeklődők.